Előadók

« Előadók A-KElőadók L-Z

Marsi Márk
osztályvezető, termékfejlesztési Igazgatóság, MFB
2000-ben végzett a Miskolci Egyetemen közgazdászként, karrierjét ugyanebben az évben a Pénzügyminisztériumban kezdte. 2005-től az MFB Zrt. Termékfejlesztési Igazgatóságán dolgozik, időközben a Corvinus Egyetem Pénzügy szakán Okleveles közgazdász diplomát szerzett. 2007-től a Termékfejlesztési Igazgatóság osztályvezetője.
Mihálovits András
szerkesztő, műsorvezető, Milliók reggelire, Rádió Cáfé 98.6
1994-ben szerzett diplomát a Pannon Agrártudományi Egyetemen, de még abban az évben pályát változtatott és újságíróként kezdett dolgozni egy agrárgazdasági hetilapnál. Azóta is gazdasági újságíróként tevékenykedik. 1998-tól 2001-ig a Népszava, majd 2001-től 2006-ig a Népszabadság gazdaságpolitikai rovatának munkatársa. Először az agrárgazdaság és az élelmiszeripar, később a kereskedelem és a pénzvilág témakörében publikál. Megfordul az elektronikus médiában is. Az MTV1-nél riporterként, az RTL Klubnál pedig az Ecopoly című business reality című műsorának szakértőjeként tevékenykedik. 2002 augusztusától előbb a Forintos Percek, majd a Milliók Reggelire című pénzügyi tudakozó műsorvezetője a RádióCafé 98.6-on. Jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője, de emellett szabadúszó újságíróként publikál gazdasági témák.
Müllerné Kis Ilona
igazgató, Hitelkockázatok Szabályozási Főosztály, OTP Bank Nyrt.
1988-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. MNB ösztöndíjasként kezdett dolgozni a Budapest Banknál. 1995-ben csatlakozott az OTP Bankhoz, ahol 6 évet az üzleti területen dolgozott, majd a hitel kockázatkezelésen különböző vezető beosztásban.
Nagy Péter
Pointer Pub
1995-ben végzett grafikusként a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Tíz évig reklámügynökség, PR cég, internetes vállalkozások voltak a tulajdonában, majd hirtelen hátat fordítva a reklámiparnak, vendéglátással kezdett foglalkozni. Jelenleg pub-jai és gyorsétterme van, ezen kívül egy szaklapkiadó résztulajdonosa.
Németh Dávid
Senior Economist, ING Bank
Felsőfokú tanulmányaimat 1999-2004 között a Budapest Corvinus Egyetemen végezte, ahol gazdaságpolitika szakon diplomázott. A diplomamunka Kína árfolyampolitikájával foglalkozott. Ötödévesként kezdett dolgozni az ING banknál, elemző asszisztensként, majd 2004-től makrogazdasági elemzőként folytatta a tevékenysét. 2007 márciusától vezető elemzőként dolgozik. Az ING Bankon belül elsősorban Magyarország gazdasági, pénzpiaci folyamatainak követéséért felelős.
Oláh Péter
lapkiadó, Az Üzlettárs Magazin
Tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi karának angol és történelem szakán végezte. Karrierjét 1997-ben a Budapest Business Journal című hetilapnál kezdte, 2001-től a lap főmunkatársa, 2003-tól társszerkesztője, 2004-től pedig szerkesztője volt, illetve több hazai és külföldi kereskedelmi és ingatlanpiaci szaklapban publikált. 2005-ben főszerkesztőként indította el Az Üzlettárs című, kis- és középvállalkozóknak szóló havi magazint, jelenleg a lap kiadójának vezetője.
Raskó György
agrárközgazdász
1952-ben született Karcagon. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. A Közgáz agrár-marketing szakán szerzett diplomát 1976-ban, majd doktori címet 1980-ban. Angolul, spanyolul és németül tárgyalási szinten, franciául és portugálul középfokon beszél. Első munkahelye az Agrimpex Külkereskedelmi Vállalat volt, ahol piackutatóként dolgozott. 1977-ben az Agrárgazdasági Kutatóintézet tudományos munkatársa lett. 1979-ben a Finn Agrárgazdasági Kutatóintézet ösztöndíjasa. 1982 és 87 között különböző nemzetközi projektekben vett részt, és oktatott (Világbank, FAO). 1990-től a Földművelésügyi Minisztérium privatizációs főosztályvezetője, 1991-től közigazgatási államtitkár. 1994-től 1998-ig országgyűlési képviselő. 1995-től a Royal Tokaji Borászati Kft. ügyvezető igazgatója, 2000-től elnök a Csopak Holdingnál, 2003-tól a Mezőszövnél, 2004-től a Győzelem Mezőgazdasági Szövetkezetnél, 2006-tól pedig a Ceres Zrt.-nél.
Takács Zoltán
üzleti vezető, MKB Bank
Diplomáját 1984-ben a Külkereskedelmi Főiskolán szerezte, amelyet 2003-ban a BME MBA diplomájával egészített ki pénzügy és gazdálkodás szakon. Bankszakmai pályafutását 1992-ben a Citibanknál kezdete ügyfélkapcsolati menedzserként, majd az értékesítési munka területén több vezető pozícióban dolgozott a Budapest Banknál 1996-2001 között, előbb KKV régióvezetőként, majd a bank KKV értékesítési hálózatát irányította. Vállalati termékfejlesztéssel 2003 óta foglalkozik, a Postabanknál, mint mikro és kisvállalatok termékfejlesztési terület vezetőjeként, majd a Budapest Bank kkv hiteltermék terület vezetőjeként. 2008. márciusa óta az MKB bankban a retail üzletágban a mikro- és kisvállalati vállalkozói szegmens üzleti kiszolgálási megújult modelljét bevezető projekt vezetője, majd a modell 2009. évi implementálásától kezdve a kisvállalati szegmens irányításáért felelős üzleti vezető.
Tenke Gábor
igazgató, mikrovállalati igazgatóság, Erste Bank Hungary Nyrt.
33 éves, 2001-ben közgazdászként végzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Pénzintézeti szakán. 12 éve dolgozik a bankszakmában, kezdetben a Raiffeisen Bankban, majd a WestLB-nél cash management területén. 2005-től az Erste Bank Mikrovállalati Termékfejlesztését vezeti, 2008-tól pedig már az egész Mikrovállalati Igazgatóságért felel. Az Erste Bank Hungary Nyrt. fiókhálózata és ügyfélszáma alapján a magyar bankpiac egyik legnagyobb szereplője, a pénzintézet közel 900 ezer ügyfelet szolgál ki 199 egységből álló országos fiókhálózatán keresztül.
Topor Balázs
CIB Bank Zrt.
Diplomáját 2003-ban vállalatfinanszírozás szakon szerezte a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karán. 2001-ben az Erste Banknál kezd dolgozni, először a szellemi szabadfoglalkozásúak célcsoport menedzsereként, majd mikrovállalati termékfejlesztőként. 2005-től a CIB Bank egyéni vállalkozók célcsoport menedzsere, ahol egyúttal részt vett a mikrovállakozások terület megalapításában a bankon belül, illetve később a mikrovállalkozásoknak szánt termékpaletta kialakításában és folyamatos fejlesztésében is. 2007 februárjától a mikrovállalkozások terület termékmenedzsmentjének vezetője.
Tóth Gábor
Termékmenedzser, Budapest Bank Nyrt.
2003-ban végzett okleveles közgazdászként a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Gazdálkodási karán. 2003. óta a Budapest Banknál dolgozik, kezdetben a vállalati értékesítési területen. 2005-től termékmenedzserként csatlakozott az akkor induló mikró termékfejlesztési csapathoz. Feladata a mikrovállalkozói ügyfélkör igényeire szabott fedezett és fedezetlen hiteltermékek kialakítása, folyamatos működtetése.
Varju László
államtitkár, Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium
1989-től saját tulajdonú vállalatainál, mint ügyvezető igazgató tevékenykedik. 1989-től 1993-ig a Magyar Dolgozók Ifjúsági Szövetségének elnöke, 1992-től 1995-ig a Baloldali Ifjúsági Társulás alelnöke, 1993 és 1995 között a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Tanács soros elnökének posztját tölti be. 1992 és 1998 között az Ezredforduló Alapítvány kuratóriumának tagja, 1996-tól 1999-ig kormányzati felkérésre a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány kuratóriumának elnöke. 1994-től 1998-ig Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja, 1998-tól frakcióvezető-helyettes. 2000-től a Kis-Duna- menti helyi szervezet, illetve választókerületi társulás elnöke. 2002 és 2006 között Taksony nagyközség polgármestere, 2006-tól Baloldali Önkormányzati Közösség Pest megyei szervezetének vezetője. 2007-ben az MSZP Pest Megyei Területi Szövetségének elnökhelyettesévé választják. A Magyar Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottságának tagjaként és az Interparlamentáris Unió Magyar-Kínai Baráti tagozata elnökeként végzi országgyűlési képviselői teendőit. Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács Duna mente Bizottság elnökeként szakterülete a frakcióban a területfejlesztés. 2008. júniusában a Tanács elnökévé választják, melyet államtitkári kinevezéséig tölt be.2008 decemberétől 2009 áprilisáig az NFGM államtitkára volt, 2009 áprilisában a Bajnai-kormány megalakulásakor ismét a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárává nevezték ki.

« Előadók A-KElőadók L-Z